Itt megtudhatsz pár dolgot a Cullenékről! :D

Történetük:

Először Carlisle változott át, őt egy csatornában lakó vámpír változtatta át. A sponyol náthában,haldokló Edwardra ő talált rá. És mivel nem volt más választása, hogy életben tartsa átváltoztatta. Esme egy szikláról ugrott le, gyermeke elvesztése miatt, Carlisle őt is áltváltoztatta és feleségül vette. Rosali volt a negyedik, az ő apja bankár volt, és hamar eljegyeztette a lányát, majd még mielött hozzá ment volna a férjéhez, a férje megerőszakolta Rolsalit és otthagyta meghalni. Rátaláltak, Carlisle átváltoztatta, és közben persze reménykedett, hogy Edwardanak olyan lesz Rosali, mint neki Esme, de Edward csak testvére ként tekintett Rosalire. Emmettre Rosali talált rá, éppen vadászott és egy medve halálosan megsebesítette Emmettet. Rosali elvitte Carlislehoz és Emmett is vámpír lett. Alicera már átváltozva találtak rá, az ő múltjáról nem tudtak semmit. Jasper egy másik, emberekre vadászó családból jött át Cullenékhoz, így neki még nehéz mert még nem lett teljesen "vegetáriánus".

Edward :

Edward 17 éves, de már valamivel több, mint 90 éve annyi. Az 1918-as spanyolnátha járvány idején a haldokló fiút az emberséges Carlisle változtatta át vámpírrá. Edward élelemként emberek helyett inkább állatokra vadászik, és békésen éli életét adoptált családjával. Ezen kívül képes olvasni az emberek gondolataiban is. Bella iránti vonzalma ellenére - ami azon a tényen alapul, hogy egyedül ő tűnik immunisnak gondolatolvasó képességével szemben - Edward éppen hogy csak képes ellenállni a lány vérének, ami megnehezíti számára az együtt töltött időt. A legjobb vámpír hagyományoknak megfelelően hajlamos a merengésre, tűnődésre saját halhatatlan lelkének létezésével kapcsolatban, és úgy általában nincs kibékülve a helyzettel, hogy vámpír léte miatt veszélybe sodorhatja Bellát.

.Az Edwardot alakító Robert Pattinson19 éves volt, mikor felfigyelt rá a szakma a Harry Potter és a Tűz Serlege című filmben, melyben a tragikus sorsú Cedric Diggory-t alakította, Harry Potter riválisát, aki az utolsó pillanatban átáll a címszereplő oldalára. Pattinson A Főnix Rendje című ötödik Potter moziban is feltűnik visszaemlékezés formájában. A Londonban élő fiú egyéb filmjei mellett számos színdarabban is szerepelt, és egy kisebb szerepben feltűnt a képernyőkön is.


Carlisle:

Carlisle egy galamblelkű vámpír, az első a fajtájából, aki elhagyta az emberi vér fogyasztását. Londonból származik és körülbelül 350 éves. Édesapja lelkész volt, aki arra képezte ki, hogy isten ellen való teremtményekre, köztük vámpírokra vadásszon. Egy éjjel azonban egy vámpír megharapta őt, és sorsára hagyta meghalni. Ő azonban menedéket keresett és titokban átváltozott. Miután több mint 300 évig ellenállt az emberi vérnek, Carlisle-nak van elég önkontrollja ahhoz, hogy orvosként dolgozhasson. Ő volt az, aki a Cullen család nagy részét vámpírrá változtatta, de mindig csak azért cselekedett így, hogy ezzel az életeket mentsen.

A Carlisle-t alakító Peter Facinelly a nagysikerű Sírhant művek című sorozat néhány epizódjából lehet ismerős a magyar nézőknek.

 

Esme:

Gyermeke elvesztése és borzalmas házassága után Esme öngyilkosságot kísérelt meg. Ennek sikertelensége után került Carlisle gondoskodó karjaiba, aki átváltoztatásával megmentette a nő életét. Hamarosan egymásba szerettek és össze is házasodtak. Esme és Carlisle az öt fiatalabb Cullen örökbe fogadó szüleinek szerepét öltötték magukra, ennek ellenére mindössze öt évvel néznek ki idősebbnek náluk.

Rosaile:

A Cullen család tagjait modell szépségűnek írja le könyv, de Rosalie közülük is kiemelkedik: ő már emberként is gyönyörű volt. Egy bankár lányaként elvárták tőle, hogy pénzért menjen férjhez, de gazdag vőlegénye és barátai megerőszakolták és a haldokló nőt sorsára hagyták. Carlisle talált rá, s hogy életét megmentse, átváltoztatta őt. Rosalie azonban tud könyörtelen is lenni: három nappal vámpírrá alakulása után levadászta és megölte megerőszakolóit - és egyáltalán nem a vérük elfogyasztása miatt tette mindezt... Elsőre talán felszínesnek és hiúnak tűnik az idegeneknek, de ha közelebbről megismered, kiderül, hogy egyáltalán nem olyan rossz ő a lelke mélyén.

A Rosalie-t alakító Nikki Reed akkor hívta fel magára a szakma figyelmét, mikor nem csupán az egyik főszerepet öltötte magára az Alkonyatot is jegyző Catherine Hardwicke Oscar-jelölt Tizenhárom c. mozijában, de a forgatókönyv írásában is részt vállalt - mindezt 14 évesen. A rendezőnővel eddig már háromszor dolgozott együtt: az Alkonyat és a Tizenhárom mellett Nikki szerepet vállalt a Dogtown urai című gördeszkás filmben is, melyben Heath Ledger és Emile Hirsch volt partnere.

 

Emett:

Emmett rendelkezik a legnagyobb fizikummal a bandából, s ez által ő a legfélelmetesebb is. 1935-ben Tennessee erdeiben történő vadászata során egy medve súlyosan megsebesítette őt. Rosalie talált rá, aki épp a környéken kutatott zsákmány után, és ő volt az, aki 100 mérföldön keresztül cipelte őt, hogy Carlisle végül a fiút is magukhoz hasonlatossá változtassa. Emmettnek ugyan komoly nehézséget okoz a vegetáriánus életmód, de bátor tagja a Cullen családnak.

Jasper :

 

Jasper idősebb a legtöbb Cullennél, aki már 16 éves korában az amerikai polgárháborúban harcolt. Már emberként is rendkívül karizmatikus volt, s az 1863-as vámpírrá alakulását követően ez továbbfejlődött egy olyan adottsággá, amellyel képessé vált az őt körülvevők érzelmeinek befolyásolására. Jasper csatlakozott legkésőbb Cullenékhez, ennek eredményeként a család önként vállalt vegetarianizmusához szükséges önkontrollt nehezebb megtartania.

A Jaspert alakító Jackson Rathborne gyerekkorában bejárta az egész világot, mielőtt letelepedett volna Texasban, ahol szinte azonnal csatlakozott a helyi színházközösséghez. Hamarosan Los Angelesbe költözött, ahol szerepet kapott a Disney Channel egyik műsorában. Később más sorozatokban is vendégszerepeket vállalt, ezek közül a Narancsvidék a legismertebb.

 

Alice :

Edward után Alice a család azon tagja, akihez Bella a legjobban kötődik. Akárcsak Edward, ő is jelentős természetfeletti képességekkel rendelkezik - képes a jövőbe látni, legalább is az emberi döntések kimeneteleit megjósolni. Alice múltja meglehetősen ködös, még ő maga sem emlékszik az átváltozására. Vámpírként történő barangolása során találkozott Jasperrel, s előre látta, hogy ők ketten egymásba fognak szeretni. Végül együtt csatlakoztak a Cullen családhoz, ahol azóta tökéletes boldogságban élnek. Alice óriási lelkesedéssel tudja belevetni magát partik szervezésébe, előkészítésébe, s nagy örömét leli ajándékok kitalálásában és mindenféle csajos csacskaságban.

Az Alice-t alakító fiatal Ashley Greene Los Angelesben született, karrierjét modellként kezdte, s innen vándorolt át a filmek világába.

 

 

Bella még nem tartozik törvényesen a Cullen családhoz...de már is ugy tekintenek rá.....

 Bella :

 

 A szülei válását követően Bella édesanyjánál, Renee-nél nőtt fel a napos Phoenix-ben, Arizonában, de kettejük közül mindig is a lány volt a felelősségteljesebb. Amikor Renee újból férjhez megy egy profi baseball játékoshoz, Bella önfeláldozóan és önként felajánlja, hogy apjához, Charlie-hoz költözik, hogy anyja szabadon utazgathasson újdonsült kedvesével a bajnokság ideje alatt. Így érkezik meg végül az esős kisvárosba, Forksba.

Itt aztán Bella elkezd összebarátkozni a helyi tinédzserekkel, de egy rejtélyes srác a suliból, teljesen megigézi. Ő pedig nem más, mint Edward Cullen, aki úgy tűnik, nagyfokú ellenszenvvel viseltet a lány iránt. Bella az a típusú lány, aki időnként kételkedik magában, kritikusan szemléli önmagát és hajlamos az általános búslakodásra. Ez időnként bosszantóvá, de ami sokkal fontosabb, realisztikussá teszi karakterét.

A Bellát alakító Kristen Stewart Jodie Foster oldalán bukkant fel először a filmvásznon David Fincher Pánikszoba című filmjében. Kitűnő alakításával azonnal beleírta magát a filmrajongók emlékezetébe. Legutóbb az Út a vadonba című filmben szerepelt, melyet Sean Penn rendezett.

 

 

 

Edward Cullen-Robert Pattinsonhttp://www.cspaworkshop.org/joomla/images/stories/edward%20cullen.jpg

Hajszín: bronzszínű, barna

Szemszín: amikor még ember volt zöld volt, vámpírként arany, ha szomjas fekete.

Született: 1901. június 20.

Szülei: Edward és Elizabeth Masen

Vámpírrá válás: 17 évesen vált vámpirrá Carlisle-nak köszönhetően, mikor spanyol influenzában haldoklott.

Különleges képesség: Gondolatolvasás, kivéve Bella gondolait nem dudja olvasni.

 

Alice Cullen-Ashley Greenehttp://farm3.static.flickr.com/2095/2280119879_0c4ac31068.jpg

Hajszín: feketés barna

Szemszín: vámpírként arany/fekete

Született: 1901.

Vámpírráválás: Már emberként  is voltak látomásai ezért elmegyógyintézetbe zárták. Egy ott dolgozó vámpír harapta meg mikor James elől menekültek.

Különleges képesség.: jövőbelátás

Kapcsolat: Jasper Hale felesége

 

 

Jasper Hale-Jackson Rathbonehttp://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/twilight_a_film/uploads/jasper-hale.jpg

Hajszín: szőkésbarna

Szemszín: vámpírként arany/fekete

Született: 1843.

Vámpírráválás: egy Maria nevü vámpír változtatta át, amikor Jasper 20 éves  volt.

Különleges képesség: tudja manipulálni a körülötte lévők érzelmeit, hangulatát.

Kapcsolat: Alice Cullen férje.

 

Emmet Cullen-Kellan Lutzhttp://3.bp.blogspot.com/_s1hPzrvDQ8g/SqEXhWB-nqI/AAAAAAAAALw/p9M0_kUrmVk/S220/cullen.jpg

Hajszín: barna

Szemszín: vámpírként arany/fekete

Született: 1915.

Vámpirráválás: Rosalie talált rá mikor egy medve rátámadt. Rose vitte el Carlisle-hoz aki átváltoztatta.

Különleges képesség: fizikai erő

Kapcsolat: Rozalie Hale férje.

 

Rosalie Hale-Nikki ReedRosalieHale2.jpg Rosalie Hale image by Ladycat21201

Becenév: Rose

Hajszín: szőke

Szemszín: vámpírként arany/fekete

Született: 1915.

Vámpírráválás: Carlisle talált rá mikor a vőlegénye félholtra verte.

Különleges képesség: "önfejűség"

Kapcsolat: Emmet Cullen felesége.

 

Carlisle Cullen-Petter Facinellihttp://3.bp.blogspot.com/_bJLNH6k96zE/SdEaIMX3YbI/AAAAAAAABbI/AncyEyBzrnY/s400/carlisle.jpg

Hajszín: szőke

Szemszín: vámpírként arany/fekete

Született: 1640.

Szülei: apja pap volt, anyja meghalt szülés közben.

Vámpírráválás: 23 évesen vált vámpírrá mikor őt és társait vámpírok támadták meg.

Különleges képesség: eggyüttérzés

Foglalkozása: orvos

Kapcsolat: Esme Cullen férje

 

Esme Cullen-Elizabeth Raeserhttp://image.hotdog.hu/_data/members3/019/1052019/images/sajat_fotok/EsmeCullen.jpg

Hajszín: barna

Szemszín: vápírként arany/fekete

Született: 1895.

Vámpírráválás: 26 évesen miután elvesztette a kisbabáját leugrott egy szikláról. Carlisle mentette meg és változtatta át

Különleges képesség: szenvedélyesen szeretni

Kapcsolat: Carlisle Cullen felesége

 

(külföldi oldalról.....fordítás)

 A házuk:

Cullen's house

 

Cullenék folyamatosan költöznek, mert minnél fiatalabban lettek vámpírok olyan ritkán kell iskolát váltaniuk, és annál ritkábban kell költözniük.

Olyan helyre kell költözniük,ahol kevésbé süt a nap és ez a hely vagyis Forks megfelelő nekik,mert itt mindig esik az eső.

A konyhát nem használják mivel nem esznek.Sohasem alszanak.És ez az egyetlen hely ahol nem kell bújkálniuk!

képek Cullenékról

  http://wikis.uit.tufts.edu/confluence/download/attachments/20420378/movie_cullens4.jpghttp://moviesblog.mtv.com/wp-content/uploads/2008/02/021908_twilight.jpghttp://img260.imageshack.us/img260/867/cullentut3ym0.jpg

cullen_family.png cullen family image by LEANDRINHA

 

 

 

4n6dna_Twi_Wall_CullenClan_800x600.png cullen vampire clan image by mrs_edward_cullen4life

 http://www.polyvore.com/cgi/img-set?.out=jpg&id=fMJ6CyXr3RGkum7X9whjKA&size=lhttp://fc01.deviantart.com/fs46/f/2009/196/a/9/Cullen_clan_wallpaper_by_Irtis.jpg cullen-clan-reordered.gif Twilight image by Vampire_Eclipsehttp://fc02.deviantart.net/fs30/f/2008/052/9/9/The_REAL_Cullen_Family_by_call_me_sayuri.jpg

http://farm4.static.flickr.com/3088/3177739151_4fc0bc6f81.jpghttp://images2.fanpop.com/images/photos/6800000/new-moon-2010-cullen-family-calendar-cover-twilight-series-6824438-350-323.jpg

THECULLENFAMILY.jpg the cullen family image by Dr-pepper97

 

 

 

 

 

http://images2.fanpop.com/images/photos/4600000/The-Cullen-Family-the-cullen-family-4646226-800-600.jpg

 

Edward szemszögéből készült könyv :

A Midnight sun Edward szemszögéből mutatja be a Twilightot. Az írónő az első 12 fejezetet írta meg, mikor kölcsönadta egy barátjának, aki felrakta az internetre. Stephenie azt  nyilatkozta, hogy mélységesen csalódott, és egy ideig nem tervezi a könyv folytatását, de azért az eddig elkészült 12 fejezetet felrakta a saját weboldalára. Bennfenntesek azt állítják be fogja fejezni a regényt. Mi mindenesetre nagyon várjuk. Nevetés

midnight.jpg

olvass bele :

Bella békésen aludt, amikor felmásztam a hálószobája ablakához hétfőn korán reggel. Ezúttal nem felejtettem el az olajat, és az ablak most némán elmozdult az utamból.
            Meg tudtam állapítani, hogy most kevésbé volt nyugtalan éjszakája, mint mikor legutoljára itt jártam abból, ahogyan a haja simán a vánkoson feküdt. Kezeit behajtotta az arca alá, mint egy kisgyerek, és a szája kissé nyitva volt. Hallottam a légzését, ahogyan a levegő ki- és beáramlott az ajkain keresztül.
            Elképesztő megkönnyebbülés volt itt lenni és újra látni. Rájöttem, hogy nem voltam igazán jól, ha nem ez volt a helyzet. Semmi sem volt rendben, ha távol voltam tőle.
            Nem mintha az rendben lett volna, ha vele vagyok. Sóhajtottam, hagytam a szomjúságot végigkaparni a torkomat. Túl hosszú ideig voltam távol ettől. Az idő, amit a fájdalom és kísértés nélkül töltöttem még erősebbé tette most. Már az is elég rossz volt, hogy féltem letérdelni az ágya mellé, hogy elolvassam a könyvei címét. Akartam tudni a történeteket a fejében, de jobban féltem, mint amilyen szomjas voltam. Attól féltem, ha annyira közel engedem magam hozzá, akkor még közelebb akarnék hozzá menni...
 
154.
            Az ajkai nagyon puhának és melegnek tűntek. El tudtam képzelni, hogy ujjam hegyével megérintem. Csak könnyedén...
            Pontosan ez volt az a fajta hiba, amit el kellett kerülnöm.
            A szemeim végigfutottak az arcán újra és újra, megvizsgálva a változásokat. A halandók állandóan változtak - szomorú lettem a gondolattól, hogy valamiről lemaradhatok...
            Úgy gondoltam... fáradtnak nézett ki. Mintha nem aludt volna eleget a hétvégén. Talán volt kint valahol?
            Csendben és kényszeredetten nevettem, hogy ez mennyire feldühített engem. És mi van ha volt kint? Nem az én tulajdonom. Nem az enyém.
            Nem, nem az enyém - megint szomorú lettem.
            Egyik keze kifordult, és észrevettem, hogy felszínes, alig begyógyult karcolás volt a tenyere alján. Megsérült? Bár nyilvánvalóan nem komoly sérülés volt, mégis zavart engem. Fontolóra vettem a helyszínt, és eldöntöttem, hogy bizonyára megbotlott. Ez egy ésszerű magyarázat volt, ha mindent figyelembe vettem.
            Vigasztaló volt azt gondolni, hogy nem kell majd törni a fejem ezeken a kis rejtelmeken örökké. Már barátok voltunk - vagyis legalább, megpróbálunk barátok lenni. Rákérdezhetek majd a hétvégéjére - a partra, vagy bármilyen más éjjeli programra, ami ilyen kimerültté tette. Megkérdezhetem, hogy mi történt a kezével. És majd nevethetek egy kicsit, ha megerősíti az elméletemet.
            Óvatosan elmosolyodtam, és azon tűnődtem, vajon beleesett-e az óceánba. Kiváncsi voltam, hogy jól szórakozott-e a kiránduláson. Kiváncsi voltam, hogy gondolt-e rám egyáltalán. Meg arra, hogy hiányoztam-e neki legalább egy aprócska rész annyira, mint amennyire ő nekem.
            Megpróbáltam őt elképzelni a napos parton. A kép hiányos volt, mert én magam nem voltam még a First Beach-en. Csak azt tudtam, hogyan néz ki a képeken...
            Egy kicsi kellemetlen émelygést éreztem, amikor eszembe jutott az ok, hogy miért nem voltam egyszer sem a szép parton, ami a házamtól csak pár percnyi futásra van. Bella egy napot töltött La Push-ban - a helyen, ahonnan én ki vagyok tiltva, egy megállapodás alapján. A helyen, ahol pár öreg ember még mindig emlékszik a Cullenék történetére, emlékeznek és hisznek bennük. A helyen, ahol tudtak a titkunkról...
            Megráztam a fejem. Nincs ok az aggodalomra. A Quileute törzset is köti a megállapodás. Még ha Bella össze is futott volna egy ilyen öregedő bölccsel, semmit sem tárhatott fel neki.


Oldalmenü
Diavetítő
Szavazás
Szerinted Bella és Edward összeillenek?
szerintem nagyon is
nanááá
nem ,dehogy
talán, de kitudja
nem tudom
Naptár